Sokáig a kínai jeleket használták ők is, aztán egy király gondolt egyet és betűírást alkotott a koreai nyelv számára a tizenötödik században. Olyan írást akart, ami megkönnyíti a nyomtatást, pontosabban az írás nyomóformába metszését, ezért csupa egyenes vonalból és körből állította össze a betűsort. Nem sok betűt vezetett be: huszonnégyet, amennyiből a görög ábécé is áll. Aztán gondolt egy ravaszat, s az írást megtoldotta egy apró jellegzetességgel, ami a kézírás idejében nemigen jelentett gondot, de a számítógépek számára majdnem akkora probléma, mint a kínai sok tízezer jele.

A koreai ábécé huszonnégy alapjelét, a dzsamót a fenti ábra mutatja. Ez nem olyan, mint az orosz, itt a ja, jo szótagok nem lágyítanak semmit a mássalhangzókon, egyszerűen ilyenek a magánhangzók, a j hang részüket képezi. A mássalhangzók egy része kétfélét is jelent, illetve mégis csak egyfélét, mert a koreai ugyanúgy nem tesz különbséget k és g, l és r között, mint a magyar a kétféle angol n között.

Ez eddig egy roppant egyszerű kis ábécé. A ravaszság ott kezdődik, amikor írni kell vele. Nem ám egymás mögé sorakoztatni a betűket, hanem minden szótagot egy jelként kell leírni. Korea nevét például, mivel két szótag, két jellel, ahogy itt látható.

A hangulnak nevezett szótagjelek három részből állnak. Baloldalt felül a kezdő mássalhangzó (csoszöng) áll (ha ez ng, akkor néma, vagyis magánhagzóval kezdődik a szótag); jobboldalt felül a magánhangzó (dzsungszöng); alul pedig a záró mássalhangzó (dzsongszöng), de ez utóbbi elhagyható. De nemcsak egy-egy betű állhat ezeken a helyeken, hanem kettő, sőt néha három is. Tizenkilencféle csoszöng, huszonegyféle dzsungszöng és huszonhétféle dzsongszöng lehetséges – így 399 olyan szótagot lehet összerakni, amiben csak csoszöng és dzsungszöng szerepel; ha pedig dzsongszöng is van, akkor írd és mondd 10 773 szótag állítható össze. Ez már vetekszik a kínai írással.

A példaszövegből látható, hogy a dzsamókat önmagukban nem is használják folyamatos szövegben, mindig csak hangul szótagokká összeállítva. A szöveg olvasata körülbelül: „Nohuiga, szaramui, kvasirul, jongszohamjon nohuiga csonbukheszodo, nohui kvasirul, jongszohasirjoniva, nohuiga, szaramui, kvasirul, jongszohadzsi anihamjon, nohui abodzsikheszodo, nohui kvasirul, jongszohadzsianihasirira.”
   A koreai írás a sok hasonló betűforma miatt kissé monoton hatást kelt, változatosságai mélyebb ismerkedés után tűnnek elő. Mivel kevés görbe vonalat használ, a kínaira emlékeztet, de attól már ránézésre is jól megkülönböztethető.