Júniusban a legsikeresebb koreai popcsapatok két teltházas koncertet adtak Párizsban, 14 ezer sikítozó tinédzser előtt. Koreai popsztárokkal dolgozik Kanye West és turnézik a Jonas Brothers. A Billboard a héten elindította a külön K-pop slágerlistáját. A koreai pop már régóta nem csak odahaza népszerű, most viszont már világszerte az áttörés küszöbére érkezett.

2011-ben bőven nem új jelenség már a koreai popzene külföldi népszerűsége: idehaza is tartanak rendszeres K-pop bulikat egy ideje, és van olyan magyar popsztár is – az "SP-istállóhoz" tartozó Düki személyében –, akit bevallottan a koreai popzene inspirált, mégis, a K-pop ezen a nyáron törte át azt a lélektani határt, amely után már senki sem csinálhat úgy, mintha nem létezne. Dél-Korea a világ egyik legkomolyabb popexportőrévé nőtte ki magát az utóbbi években (2009-ben már 31 millió dollárt hozott a popexport), a nemzetközi sajtóban pedig már arról jelennek meg cikkek, hogy a koreai popipar nyíltan Európa meghódítását tűzte ki célul. Sőt, most a héten a Billboard elindította a külön K-pop slágerlistáját is, amit a legális letöltések alapján állítanak össze. És miközben az átlagos magyar internetező számára egy koreai popszám még pár éve is csak viccesen egzotikus lehetett, mára a legnépszerűbb K-pop előadók zenei világa alig különbözik az ismert angolszász popsztárokétól, és manapság csaknem hasonló eséllyel fordulhat elő egy 2NE1-szám a magyar tinik iPodján, mint egy jól ismert világsztáré.

Offenzívában a koreai kultúra

A koreai kultúra már a kilencvenes évek legvége óta offenzívában van: azóta használják a Hallyu, más néven "koreai hullám" elnevezést, ami kezdetben csak tévésorozatokra és filmekre vonatkozott, de ma már a popzenét is a Hallyu részének tekintik. A koreai popszíntér is a kilencvenes években pezsdült meg először, ekkor jelentek meg az amerikai mintát követő fiú- és lánycsapatok, és azóta vannak a színen a szálakat a mai napig mozgató ügynökségek is. Kezdetben ez a koreaiakon kívül kevés embert érdekelt, ám rövid idő alatt sikerült előbb Kelet-Ázsiát meghódítani, majd az utóbbi években már Európában és Amerikában is komoly tábora alakult ki a K-popnak, mely tábor azóta is folyamatosan nő. A nyugati média leginkább akkor figyelt fel a jelenségre, amikor idén júniusban Párizsban lépett fel a legnagyobb koreai kiadó és ügynökség, az SM néhány sztárja, így a Super Junior, a Girl's Generation és a SHINee. A hatalmas érdeklődés miatt még egy napot be kellett iktatni, és összesen 14 ezren nézték meg a show-t. Kim Jong-Min, az SM ügyvezetője ezt követően nyilatkozta az AFP-nek, hogy a siker meggyőzte őket arról, érdemes Európára még jobban odafigyelniük: "Az európai rajongók reakciója bennünket is abszolút megdöbbentett. Most már még biztosabbak vagyunk benne, hogy itt az ideje megcélozni az európai piacot is, noha csak lépésről lépésre haladva" – mondta Kim Jong-Min júniusban. Úgyhogy várhatóan nemsokára megjelennek az angolul éneklő K-pop sztárok (eddig is készültek angol nyelvű verziók a koreai slágerekhez), és velük együtt Kim reményei szerint mobilcégekkel közösen az online zeneárusítás is.

Az SM (most már a Star Museum rövidítése) történetén keresztül egyébként a teljes K-pop sztorit modellezni lehet: az 1995-ben alapított ügynökség hozta össze a kilencvenes évek legnépszerűbb koreai fiú- és lánycsapatait, és amikor azok ideje leáldozott, tudtak újítani frissen verbuvált együttesekkel. Az SM volt az első koreai ügynökség, amely megvetette a lábát Japánban is, ahol még 2001-ben létesített egy helyi leányvállalatot, melynek segítségével gyorsan ismertté és népszerűvé tette a külföldi piacra szánt előadóit. Azóta Kínában és Hongkongban, sőt, Amerikában is létesült helyi SM-lerakat. Aki szerint nyomasztóan úgy hangzik az SM története, mint egy sima cégtörténet, nem pedig egy lemezkiadó sztorija, az nem téved: a koreai popipart mindennél több bírálat éri az "iparisága" miatt, gyakorlatilag robotként konstruálják meg a különböző előadókat, ma már éveken keresztül trenírozva az egészen fiatalon verbuvált tagokat, mielőtt a közönség elé állítják őket. Az SM és a többi hasonló ügynökség szigorúan felügyeli a sztárjai minden megnyilvánulását, akiknek minden szavuk és mozdulatuk előre meg van komponálva. Nem egy esetben bíróság elé is került az ügynökséget rabszolgahajcsár-tempóval vádoló, magát kisemmizettnek érző sztárok és ügynökségük vitája. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy a K-pop sztárcsinálás drága mulatság: egy fiú- vagy lánycsapat teljes összerakása akár egymillió dollárba is kerülhet.

Kultúra-technológia és globalizálás

Az SM-nek egyébként saját üzletfilozófiája is van, mégpedig a "kultúra-technológia" (Culture technology vagy röviden csak CT). "A CT egyik eleme a kiképzési rendszerünk. Meghallgatások alkalmával fedezzük fel a rejtett tehetségeket, és háromtól hét évig tartó zenei, tánc- és színészeti tanulmányoknak vetjük alá őket, hogy megalkossuk a közel tökéletes sztárt" – mondta az alapító Li Szu Man júniusban, és elmesélte a globalizálás technikáját is. Ez három lépcsőből áll: az első a kulturális export, melynek keretében bevezetik a külföldi piacra a kiszemelt előadót. Nagy segítség ebben az internet, melytől a multinacionális kiadókkal szemben a K-pop kiadók kevésbé idegenkednek, és az SM-nek is sokat segített a még 2009-ben elindított YouTube-account, mely főszerepet játszott az előadók európai népszerűsítésében is. A következő fázisban közös felvételek készülnek a megcélzott országból választott előadóval (el ne feledjük, hogy Will.i.am és Kanye West is dolgozott már koreai előadóval), végül a harmadik lépcsőben az SM már egy külföldi előadót épít fel a saját koreai módszerei szerint. Vagyis ez azt jelenti, hogy egyre több más ázsiai országban is megjelennek a K-pop mintájára kitalált helyi előadók.

Az SM által kifejlesztett termékek (pardon, előadók) ráadásul a Transformer figurák mintájára többfunkciósak: a tizenegy tagú Super Junior fiúcsapatot például több különböző alegységre lehet osztani az aktuális feladat fejében, így létezik például a Super Junior M, amely kizárólag a kínai piacra koncentrál. Sőt, a CT része az is, hogy a megcélzott piacról verbuválnak dalszerzőket, producereket, koreográfusokat stb., akik a helyi igények figyelembe vételével alakítják az előadók hangzását és megjelenését. Így lesz a koreai pop az illető ország képére szabva.

A lényeg azonban még mindig a koreai előadókon van, és valódi kulturális turizmus is kialakult: elsősorban a környező ázsiai országokból érkeznek sokan az országba kizárólag koncertek vagy lemezbemutatók miatt. Ők lemezeket is vásárolnak, hiszen Koreában jóval olcsóbbak a lemezek, mint máshol a környező országokban, legyen szó fizikai vagy digitális formátumú zeneárusításról: az iTuneson árusított trackek töredékéért lehet legálisan letölteni számokat (ráadásul keményen fellépnek a kalózkodás ellen), míg egy cd negyedannyiba kerül, mint mondjuk Japánban. Éppen ezért viszont a koreai előadóknak fontos az export is, hiszen az olcsón árusított lemezekből és trackekből nincs túl sok bevételük. A legfontosabb piac számukra Japán, a BBC által megszólaltatott kiadói szakember szerint ugyanis onnét jön a legtöbb pénz.

A koreai poppiac sajátossága, hogy a nagylemezek helyett egy ideje már a mini-albumokat részesítik előnyben, és gyakori, hogy az előadók csak évekkel a karrierjük kezdete után jutnak el egy rendes albumig, viszont évente több mini-albummal is előállnak. Ez sokkal olcsóbb módja a dalok célba juttatásának. Ugyancsak gyakoriak az újrakiadások (ez főként az SM-re jellemző), melyeken mindössze egy-két új dal szerepel, a többi szám pedig már megjelent egyszer, a türelmetlen rajongók mégis megveszik az újracsomagolt lemezt is.

De milyen a zene?

Nem beszéltünk még magáról a zenéről. Egy általunk megkérdezett magyar K-pop rajongó szerint a koreai pop leginkább abban különbözik a számára amúgy sok tekintetben mintaként szolgáló japántól (J-pop), hogy azzal ellentétben nyíltan másolja a nyugati zenéket, csak éppen koreaiul, és a rajongók szerint visznek bele valami eredetiséget is, ami megkülönbözteti őket a nyugati poptól. A koreai popban igenis fontos az énektudás: míg kezdetben inkább külsőre válogatták össze a tagokat, ma már elengedhetetlen a többi mellett a jó énektudás is. Ennek köszönhetően a K-pop legújabb generációja már nemcsak egy stílusban képes helytállni. Továbbá nem divat a playback sem.

A koreai popra a legnagyobb hatást egyértelműen az r&b gyakorolta, mely először a kilencvenes években jelent meg, nagymértékben az Amerikából hazatelepülő koreaiak hatására. Az új évezredben aztán a Brown Eyes nevű duó volt az, amely az amerikai r&b-t a hagyományos koreai slágervilággal párosította, de fontos szerepet játszik a K-popban a hiphop és a mainstream dancepop is. Jellemző egyébként, hogy az előadók és a rajongók is egyre fiatalabbak: míg a kétezres évek elején tizennyolc-huszonegy év volt a sztárok átlagéletkora, ez ma már jó pár évvel alacsonyabb, és a rajongók pedig még ifjabbak. A Soompi nevű angol nyelvű Hallyu fanoldal hongkongi születésű, de már Kanadában élő, Edward1849 néven publikáló szakírója szerint egyébként most sokkal többféle zene és előadó van a színen, mint tíz évvel korábban. Mindez azonban azzal is jár, hogy a sokkal jobban kiképzett sztárok manapság már legalább annyit foglalkoznak a színészkedéssel, mint a zenével, ugyanakkor az internetnek és a mini-albumoknak köszönhetően is állandóan jelen vannak, folyamatosan lehet követni őket, és így már jóval inkább futószalagon készülnek az új számok, melyeknek már nincs akkora hírértékük, mint régen.

A cikk elején idézett Kim Jong Min elismeri, hogy sokaknak taszító lehet a K-pop: "Elhiszem, hogy az előadóink ugyanolyannak tűnhetnek, akik tök hasonló dalokat énekelnek" - mondta, de hozzátette azt is, hogy ezzel megnyitják az ajtót a többi koreai előadó előtt is: "Azok az emberek, akik szeretik ezt a zenét, hamarosan még több műfajra lesznek kíváncsiak, például a rockra és így tovább" - tette hozzá a legnagyobb koreai popzenei ügynökség vezetője.