A hagyományos koreai esküvőt ugyanazon a néven szokás emlegetni, mint
a régmúlt idők császárjainak koronázási ünnepségét: ez a Nagy
Szertartás. Az elnevezést a látvány, a teendők sokasága és a jelentőség
egyaránt indokolja.
A
ceremónia ugyanis ebben a távol-keleti országban nemcsak az ifjú pár
számára különösen fontos. A magukat a konfucionista filozófia híveinek
valló koreaiak szerint az esküvő nem két egyén, hanem két család
egyesülése. Ennek megfelelően az előkészítés és maga a rituálé is több
résztvevős, olyannyira, hogy régen a szülők szerepe a párválasztásban is
teljesen nyilvánvaló volt.
Az idősebbek saját szempontjaik szerint szemelték ki egymásnak a
fiatalokat, majd ezt hivatásos horoszkópkészítő bírálta felül. Ha az ő
véleménye szerint összeillő volt a pár, szintén a horoszkóp alapján
kitűzték az esküvő napját is. Bár a huszonegyedik században a házasságok
nagyrésze szerelemből köttetik, de a szülők kerítősködése nem
szokatlan, illetve a dátumot továbbra is a kedvező csillagállás
tekintetbevételével állapítják meg.
A hagyományok szerinti előkészületek közé tartozik, hogy a vőlegény
barátai a mennyegző napja előtt egy ajándékokkal teli ládát visznek a
menyasszony házába, amelyet a szülők pénzzel jutalmaznak. Másnap
családja kíséretében megérkezik a vőlegény is, és egy kacsát ajándékoz
jövendőbeli anyósának, mely a házastársi hűség szimbóluma, hiszen a
kacsának egész életében csak egy párja van. A házasulandók meghajlással
köszöntik egymást, illetve a szülőket. Ezután régiónként eltérő egyéb
procedúrák következnek: az ünnepeltek isznak egymás poharából, vagy a
vőlegény szülei magokat szórnak a menyasszony elé, aki kötényébe fogja
fel azokat. A babona szerint minél többet kap el belőlük, annál több
utódra számíthat a család. A friss házasok ezt követően még 3 napig
vendégeskednek a lányos háznál, majd véglegesen a férj házába költöznek.
Ezeket
a szokásokat eredeti formájukban manapság már nagyon kényelmetlen lenne
betartani, így meglehetősen leegyszerűsödve, de továbbra is nagyon
látványos keretek közt élnek tovább. Az eljegyzés általában étteremben
történik, az esküvők helyszíne sem valamelyik fél lakása, hanem
nyilvános tér. Ha az eseményt a szabadban rendezik, akkor a menyasszony
és a vőlegény is gyaloghintón érkezik. A menyasszonyt a ceremónia alatt
két kísérője segíti a mozgásban, hiszen arra díszes ruhája miatt egyedül
képtelen lenne. Arcán három piros pont látható, melyek a rossz
szellemeket hivatottak távoltartani. A vőlegény igazi helyett fából
faragott kacsát ad át az örömanyának. A szerelmesek a tér közepén
felállított asztalnál köszönnek egymásnak és a szülőknek. Tarka ruhába
öltözött zenészek, táncosok is gyakran szerepelnek az ünnepségen.
A rituálé minden pompás külsősége ellenére manapság a nyugati stílusú
esküvő jobban izgatja a házasodni kívánó fiatalok fantáziáját, így a két
ceremónia egymást követő megtartása általánossá vált. A nyugati stílusú
mennyegző egyébként mindössze magából az eskütételből és az azt követő
körülbelül félórás vacsorából áll, ezért aztán őszintén reménykedhetünk,
hogy nem szorítja ki teljesen helyéből a különleges, soha vissza nem
térő pillanatokban jócskán bővelkedő Nagy Szertartást.